Zöld világ

2014. február 13. 08:40 | MTI

Áttörés a fúziós erőművek kutatásában

Tanulmányban részletezték mérföldkövet jelentő magfúziós kísérleteiket amerikai kutatók, akiknek először sikerült több energiát nyerni a fúzióból, mint amennyit abba belefektettek. A kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium tudósainak már tavaly ősszel nyilvánosságra hozott sikeres kísérleteiről most jelent meg tanulmány a Nature című tudományos folyóiratban.

2014. február 08. 15:05 | Portfolio

Állami bevásárlás: ezeket a cégeket nézhette ki magának Orbán

A kormányfő több alkalommal is beszélt arról, hogy a monopol jellegű szolgáltatást nyújtó társaságokat állami tulajdonban szeretné tudni. A rezsicsökkentés, az új különadók, illetve az elmúlt időszakban napirendre került "nonprofit közműszolgáltatás" mind a kormányfő és a kormány "államosítási" szándékait erősítik. Mindeközben van olyan szolgáltató, amely már az utolsó rezsiháború-mentes évben is közel 80 milliárd forintos veszteséget könyvelt el.

2014. január 29. 09:37 | Portfolio

Veszélybe került a Fővárosi Vízművek

Veszélybe került a Fővárosi Vízművek működési engedélye, miután az elmúlt évek szabályozási változásai, illetve a külföldi tulajdonosok korábbi kivásárlásának hitelköltségei miatt a szolgáltató nem tud megfelelni a jogszabályokban meghatározott gazdasági mutatóknak - mutat rá két főpolgármester-helyettes közös beterjesztése.

2013. december 26. 14:49 | MTI

"Ez jelenti a jövőt"

Napenergia-hasznosító berendezések telepítésével foglalkozó stájerországi kisvállalkozásba fektetett be viszonylag nagy összeget az OMV egykori vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer - írja az osztrák Kurier napilap.

2013. december 16. 17:41 | Portfolio

Fellégezhet az etanolipar - Maradnak a jelenlegi szabályok

Múlt héten az Európai Unió energiaügyekben illetékes miniszterei elvetették az Európai Bizottság, a földhasználat közvetett megváltoztatására irányuló javaslatát (ILUC). A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) üdvözli a törvényhozók döntését, ennek eredményeképpen ugyanis maradhat a jelenleg is érvényben lévő szabályozás, mely világos és ambiciózus törvényi keretet biztosít a megújuló energiák számára egészen 2030-ig - olvasható a szervezet közleményében.

2013. december 11. 08:42 | MTI

Magyarország lakásainak négyötödéről megfeledkezett a kormány?

A Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. (MEHI) a családi házakra és a társasházakra is ki kellene terjeszteni a panelépületekre bejelentett lakásfelújítási programot. Az Energiaklub szintén azt javasolja, hogy az egyéb építőanyagból épült épületek felújítására is legalább akkora hangsúlyt fektessen a kormány, mint a panelekre. Az Energiaklub szerint komoly ellentmondások vannak a minisztérium által közölt statisztikai adatokban is.

2013. december 02. 14:55 | MTI

Közel 2 milliárd forint EGT-támogatást kaptunk geotermiára

Kihirdették hétfőn az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmusának megújuló energia pályázatait, amelyek keretösszege több mint 9 millió euró (2,7 milliárd forint), és amelyek fő célja a geotermikus energiát hasznosító fejlesztések támogatása Magyarországon.

2013. november 30. 08:00 | Portfolio

Támadnak az okos városok

A technológiai innovációk világszerte átformálják városink hétköznapjait, hatékonyabb ellátási rendszereket biztosítva ezzel a városi lakosság számára. Egy város azonban nem csak attól válik okossá, hogy a legmodernebb infokommunikációs és elemzési technológiákat alkalmazza a közlekedésszervezésben, hanem attól is, hogy képes megfelelő oktatást és egészségügyi ellátást biztosítani, vagy például hatékonyan beszedni az adókat. A leglátványosabb változások ettől függetlenül a közlekedésben és az energiaellátásban várhatók - mutattak rá a napokban a KPMG harmadik Global Power & Utilities konferenciájának urbanizációs kihívásokkal foglalkozó panelbeszélgetésének résztvevői.

2013. november 22. 17:10 | Portfolio

Jövőre indulhatnak az energiahatékonysági programok

Jövőre, a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia elfogadását követően indulhatnak az energiahatékonysági fejlesztések - mondta Hízó Ferenc, az NFM helyettes államtitkára egy mai konferencián.

2013. november 15. 08:20 | MTI

Megújuló energiák és hulladékégetés segíthetné a távfűtést

A hazai távhőszektorban komoly lehetőségek vannak, egyebek mellett a megújuló energia részarányának növelése a jelenleg alapvetően földgáz alapú távfűtésben - mondta a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZSZ) visegrádi konferenciáján Hizó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára csütörtökön.

2013. november 11. 14:49 | Portfolio

LNG-buszokat indított a Gazprom Lengyelországban

Együttműködést kötött egymással az orosz Gazprom gáztársaság és a lengyel Solbus buszgyártó vállalat. A megállapodás eredményeként két lengyel városban földgázüzemű buszok jelennek meg a tömegközlekedésben - olvasható a Gazprom közleményében.

2013. november 11. 13:37 | MTI

Varsóra figyel a világ

Az ENSZ következő, két év múlva megkötendő klímaváltozás elleni egyezményét készítik elő a ma kezdődött varsói klímakonferencián.

2013. november 08. 13:50 | Portfolio

Újabb 15 vízszolgáltató kapott működési engedélyt

15 víziközmű társaság működési engedélyét adta ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pénteken. Másik 14 szolgáltató már a múlt hónapban megkapta engedélyét, így eddig összesen 29 társaságnak van működési jogosítványa.

2013. november 08. 08:56 | Portfolio

Elindult az új békéscsabai szennyvíztisztító próbaüzeme

Megkezdte a próbaüzemet a békéscsabai új, korszerű szennyvíztisztító, a beruházás 3,7 milliárd forintba került, megvalósításához a város 84,4 százalék uniós támogatást nyert - számol be az MTI.

2013. november 07. 13:15 | Portfolio

Elindult az új bioblokk - Zöld távhőre állt át Pécs

Átadták a Dalkia Energia csoport új szalmatüzelésű erőművi blokkját Pécsett. Ezzel Pécsen működik Európa legnagyobb tisztán zöld alapú kogenerációs - kapcsoltan hőt és villamos áramot termelő - távhője. A beruházás értéke mintegy 24 milliárd forint volt - olvasható a társaság közleményében.

2013. november 06. 15:35 | MTI

Még az idén elfogadhatják a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. elkészítette a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát, amelyet a hamarosan induló társadalmi vitát követően még az idén elfogadhat a kormány - mondta Hizó Ferenc, az NFM helyettes államtitkára a stratégiáról rendezett konferencián szerdán Budapesten.

2013. november 01. 07:00 | Portfolio

A világ egyik legnagyobb biomassza-erőművét építették fel a régióban

Lengyelországban avatta fel nemrég a világ egyik legnagyobb biomassza-tüzelésű erőművét a GDF SUEZ, bizonyítván, hogy a kelet-közép-európai térségben továbbra is vannak olyan projektek, amelyek képesek megragadni a nemzetközi befektetők figyelmét.

2013. október 22. 15:47 | Portfolio

Hétvégén ismét óraátállítás - Milliárdokat spórol az ország

Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az óráinkat, amellyel visszatérünk a normál időszámításra, vagyis az időzónánk alap időszámítására. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. adatai szerint a nyári időszámítással egy nagyobb város éves villamosenergia-fogyasztása spórolható meg - olvasható a Mavir közleményében.

2013. október 20. 12:31 | Portfolio

Kína a szélenergia-piacon is a csúcsra tört

A Nemzetközi Szélenergia Szövetség (WWEA) szerint 2013 visszaesést fog elkönyvelni a globális szélenergia-ipar, azonban 2014 már ismét új rekordot hozhat az Egyesült Államok magára találásával. Kína már az idei év első felében átlépte a 80 GW-os beépített szélerőművi teljesítményt, míg a világ közelít a 300 GW-os mérföldkő átlépésére.